Rész M / Düsseldorf

2005 december 2.
Video performance
Temps d’Image Festival 2005
Tanzhaus, Düsseldorf
Koncepció: Juhász András
Tánc: Vostenák György
Zene: Bátki Vikor
Díszlet/látvány: Juhász András, Juhász Bandi
Kamera design/jelmez: Juristovszky Tamara
Videó: Juhász András, Csernák Boldizsár
Technika: Juhász Bandi, Till András
Videó technika: MKX Kft., Populart Studio

 

A performansz foszereploje egy digitálisan összeillesztett figura, amely azonos idoben, de a tér különbözo szeleteiben játszódó cselekvések összekapcsolásából jön létre, három mikro-kamera által közvetített képbol. A zenészek egy-egy szeme, valamint a táncos orra, szája és az álla alatt perspektivikusan erosen torzuló teste alkotják a kivetített lényt. A vetítés egyenes élo videó-kapcsolatokon keresztül jön létre a szereplok fejéhez rögzített kamerák által.
A digitális lényt három projektor vetíti össze. A szemeket és az orrnyerget két, a zenészek jobb és bal szemének álló formátumú arcrészlete alkotja. Ezeken a képeken nincs is más felület csak arcrészlet és mivel a kamera a fejekkel együtt mozog, így pontosan illesztheto a két fél egymáshoz. A zenészek statikusan, kizárólag a szemmozgásukkal és az arcukra eso fény-árnyék változással adják át impulzusaikat a vetített figurának. Az alsó kép vízszintes, a felso ketto szélességével megegyezo méretben az állal zárja le a fejformát. Itt azonban az ál alatti részen a képnek van tere és háttere is, azaz a környezet meghatározható. A táncos szabadon mozoghat, mivel a testére szerelt ledek és a mikrokamera elemrol muködik, a videójelet pedig rádióhullám továbbítja a projektorra. Így a vetített figura változtathatja a helyét. A rádiós kapcsolatnak köszönhetoen a táncos nemcsak a színpad bármely pontját, de az épület vagy utca bizonyos távolságon belüli tereit is kihasználja az eloadás során. Ezek a helyváltoztatások jelölik ki a szereplonk útját, amelynek végén olyan távol kerül a rádió vevotol, hogy a vetített képe fokozatosan zaj-jellé alakul át.
A darab rendezett improvizáció, elore tervezett eseménysor. Drammaturgiailag meghatározott pontokkal, váltásokkal, de a muvészek egyéni improvizatív, emberi, nem programozott érzelmi megnyilvánulásaira épül. A performansz három élo szereplot kapcsol össze digitálisan eggyé. Azaz ezt megfordítva egy vetített ember belso kommunikációs, érzelmi rendszerét bontja fel és helyezi újabb egyének (a szereplok) befolyása alá. A szereplok belso pillanatnyi improvizációs reakciói, már a harmadik rétege a foszereplonek. Az emberi lét összetettségének egy ilyen felfokozott, több rétegu állapota jelenik meg a darabban.
A zenészek szemei és közvetlen környezetük, olyan mint az érzékelés és gondolat. A táncos szája és teste a kommunikáció és a mozgás. Ezeket irányítják a zenei kapcsolaton keresztül a zenészek. Az így felépített rendszerbol jön létre egy többrétegu, térben széthúzott narratíva. A történet egyszerués szimbolikus ido, kor és helyszín nélküli. Születés, megismerés, keresés, kommunikáció, és a kétségbeesett menekülés az elol, ami egyre inkább eláraszt, az értelmetlen dolgok rettento sokasága.
Ezt a performanszt már kísérleti jelleggel többször összeállítottuk, és próba-bemutatókat tartottunk a Fiatal Képzomuvészek Stúdió Galériájában egy kiállítás-megnyitó keretében 2004 november 2.-án, majd a Trafó Kortárs Muvészetek Házában 2005. március 4-5-én az éves Inspirációs Táncesteken, végül legutóbb a Tuzraktárban és a Tuztéren 2005. szeptember 7-én, mely eloadást a Dinamo támogatta. Ezen kísérleti eloadások következo állomása a római Magyar Akadémia volt 2005. október 25-26-án, a Romaeuropa Festivál keretén belül, melyet a Temps d’Images támogatásával rendeztek meg. 2005. november 21-én a római eloadást Budapesten a lágymányosi MU színházban is megismételtük. Ezt követoen a performansz Düsseldorfban is bemutatásra került 2005. december 4-én.