Landscape
Médiaáldozat
Video perfomansz
Work in progress 2006-2007

Koncepció: Juhász András

Szereplök: Budai Eniko, Diák István, Diák Attila, Salti András, Sáros Miklós, Juhász Márton, Juristovszky Tamara, Juhász András

Zene: Sörés Zsolt, Bátki Viktor, Franz Hautzinger

Díszlet/látvány: Diák István, Juhász András, Juhász Bandi

Kamera design/jelmez: Juristovszky Tamara

Videó: Juhász András, Péter Boldizsár

Urbaniser: Bernáthy Zsiga, Gábor Marci

Technika: Juhász Bandi, Till András

Videó technika: High Media Kft., MKX Kft., Urbaniser, Populart Studio

Koprodukciós partner: MU Színház, Trafó

" A Don’t Eat Group Landscape címû darabja a keresztény kultúrkör egyik legismertebb motívumából, Jézus megfeszítésébõl indul ki. Pontosan elõrevetíti a keresztre feszítés asszociációit, majd okosan épít az áldozat és szenvedés jelenségeire. Azt a közhelyszerû kérdést próbálja újrafogalmazni – mely korábban súlyos társadalmi problémát fogalmazott meg, mára azonban posztmodern közhellyé avanzsált –, hogy milyen sors várhat a jelenkor média által irányított világában az egyes emberre, aki önkéntelenül is résztvevõje és teremtõje a show-nak.
Az alkotók válasza a kérdésre a fent említett elkerülhetetlen áldozati szerep. Megoldás nincs, a tanulság elmarad. A Don’t Eat Group performansza átemeli a keresztre feszítés motívumát a 21. századba egy korábban rögzített utcai és egy, a szemünk elõtt történõ akcióban. Ezek kezdettõl párhuzamosan haladnak, az egyik egy Deák téri felvételrõl, a másik a Trafó színpadterét teljesen beborító filmszalag-tenger közepérõl.
A televízió médiuma, mint a modern kor csendes elnyomója és fogva tartója, saját eszközei által jelenik meg a Landscape-ben. A tizenkilenc kamera, mikrofon és az egymás melletti öt kivetítõ folyamatosan közvetít az elõadásról és a fegyelmezett közönségrõl, amely, nem mellesleg, akaratlanul ennek a show-nak is részese lesz. Újfent bebizonyosodik: azé a hatalom, aki a tekintetet birtokolja. A nézõ egy szóval sem tiltakozik az elõadás elõtt kezdõdõ felvételek, valamint a belépés után arcába nyomott kamera és reflektor ellen, az ellen, hogy egyszercsak õ is megjelenik a kivetítõkön. A darab koncepcióját igazoljuk azzal, hogy semmit sem teszünk az intimszféránkba belépõ hatalom ellen, amit ez esetben felesleges volna a mûvészet szentségével megindokolni. Potenciális áldozattá lépünk elõ.
A darab központi figurája, az éppen aktuális áldozat egy látszólag véletlenül kiválasztott, ránézésre teljesen átlagos nézõ (Peer Krisztián), aki a korántsem kedves, fekete szkafanderes, néma erõknek engedelmeskedve elõször alsónadrágra vetkõzik, majd hagyja, hogy „keresztre feszítsék”. Megkapja a maga töviskoszorúját, melyen a tüskék helyén minikamerák veszik több irányból az õt bámuló közönséget (ez a kép a kivetítõkön látható). Természetesnek veszi, ami vele történik: a keresztet, a kamerákat, azt, hogy az erõk folyamatosan több oldalról szurkálják és filmezik. Elfogadja, hogy belõle is áldozat lett. Kálváriája az élõ zaj-zene és a háttérben felvillanó képek egyre fokozódó zaklatottságában is megmutatkozik. A trombita, a hegedû és az akusztikus zörejek tökéletesen kiegészítik az elõadás vizuális síkját. Egy ponton az öt projektor öt másik keresztre feszítettet vetít a háttérben, akik mind középkori vagy reneszánsz képek krisztusi helyén tûnnek fel. Miközben ezek a keresztek megmaradnak, az eredeti festmények helyén médiaszemélyiségek, politikusok és hírmûsor-szerkesztõk arcképei jelennek meg. A jelen áldozata ezalatt végig maga elé beszél, de szavait a nagy zavarban a testére erõsített mikrofon ellenére sem lehet kivenni – pedig a nézõben megvan a szándék, hogy meghallja õt. Kétségtelenül ez az elõadás legerõsebb tíz perce.
A Don’t Eat Group performansza erõteljes eszközeivel képes arra, hogy magával ragadja a nézõt, akit, bár mindent pontosan ért, mégsem engedi szabadon az akció. Kár, hogy ez a lendület az elõadás utolsó harmadában jócskán alábbhagy. Amikor a keresztrõl való levétel után az áldozatot bekamerázzák – még ekkor sincs nyugodalma –, az elõadás, fõleg a korábbiakhoz képest, értelmetlenül elhúzódik, vontatottá válik. Ez a kontraszt közel sem éri el a kellõ hatást. Katarzis nélküli elõadás a Landscape, holott a tragédiának pont abból a kezdetben domináns érzésbõl kellene fakadnia, hogy akár közülünk, nézõk közül is kikerülhet a soron következõ áldozat. De az elõadás végére már rég elfeledtük, mi is a veszély."Sors Vera Ki a következõ? c. írása (Forrás)

"Egészen másfajta tájakon kalauzol a Don't Eat Group Juhász András koncepciója alapján készült sokkoló videoperformansza, a Landscape címü „médiaáldozat". Hiába mocorog bennem valamiféle ösztönös, berzenkedö tiltakozás szinte az egész elöadás idötartama alatt, a dolog számos eleme kétségkívül müködik és hat (így aztán az sem tünik fel, hogy közel háromnegyed óráig kuporgunk az U pavilon szönyegén).

Krisztus-történet itt és most, a 21. század értelmiség által látványosan elítélt, mégis mindannyiunk által (ki)használt médiumainak bevonásával. Van abban valami felemelö, ahogyan a budapesti Deák téri templom melletti villamosmegállóban imbolygó, több kamerával rögzített képsorokon egyszercsak feltünik egy keresztet cipelö ember sziluettje. A kereszt persze a színpadon is elökerül és felállíttatik: több kilométernyi, tekergözö videokazetta-szalag alól bányásszák elö a fekete egyenruhába bújtatott stábtagok.

A megfeszített, kopaszra borotvált Peer Krisztián fejére minikamerákból szött töviskoszorú kerül, képeik a feszület mögött félkör ívben elhelyezett vásznakra érkeznek, különös perspektívából láttatva a környezö világot. A halál pillanatának idöpontjára a dobhártyaszaggató elviselhetetlenségig fokozódó, Jávorka Ádám, Varga Zsolt és Sörés Zsolt által élöben prezentált zajzene lehengerlövé teszi az önmagában megdöbbentö képet.

A háttérre vetítve talán Giotto és más korabeli festök képeit alapul vevö, még élö Krisztus-testek. A középkori festett díszlet napjaink médiapoklának szigorúan kommercializált szimbólumaira cserélödik, kissé tán túl szájbarágós módon. A keresztröl való levétel után piéta-jelenet, a közénk fektetett, remegve lélegzö korpusz testtájain újra kamerákat rögzítenek. A vetített kép hegygerincek mögött lassan lebukó napra vált. A többi néma csend." Részlet Jászay Tamás Kísérlettevök c. írásából (Forrás)

"...Juhász András és a Don't EAT group Landscape-ével ugyanez a gondom, csak itt a rendkívül erös filmkép nyomja el az elöadás élö szereplöit. Egy ötszörösen meghajlított, fehér „szárnyasoltár"-vásznára vetítve látjuk a kereszttel közeledö csoportot a Deák-téri villamosmegálló betonárnyékaként. A Krisztus-alak koronájának tövisei apró kamerák, melyek ötféle szögböl veszik, s a megtört vásznon ötféle síkban közvetítik a képet a maga realitásában. A már szegedi térben elöttünk heverö hatalmas videoszalag-halomból aztán elöbukkan az élö Krisztus-alak is: a csukott szemü Peer Krisztián. A filmen látott kamera-korona a fején, de a vásznon már az élö képet látjuk, magunkról. Ahogy a film a színházat, az erös terv és gondolat valahogy úgy nyomja el az élményt, így a filmképet örzöm elsösorban.
Részlet Pap Gábor Vakuvillanások c. írásából " (Forrás)

"A Don't EAT Group média-áldozati performanszának hatása a következö nap szakmai beszélgetésében hosszabbítja meg önmagát, ahol a performerek / alkotók személyes kommentárjai írják tovább az élményt. A Landscape a közöny és kívülállás, szenvedés és empátia érzéseiröl való gondolkodást valósítja meg, amikor a krisztusi keresztre feszítés aktusát játssza újra egy hatalmas panoráma(mozgó)kép elött. A performansz elsö része vetítés, ennek során egy Budapesten megrendezett akció videódokumentációját láthatjuk: a csoport különbözö helyszínekre vonul ki egy kamerákkal felszerelt kereszttel, a filmrészletek a megfeszített perspektívájából láttatják a környezetet és az akció járókelökre gyakorolt hatását, amely az elhatárolódás, elutasítás, semlegesítés reakcióiban merül ki. Az élö akció a megfeszítés, majd a keresztröl való levétel stációit járja be: Peer Krisztián borotvált fejére kamerakoszorú kerül, az INRI felirat helyére egy képernyö, ami az MTV1 élö adásának néma képfolyamát közvetíti. Az akció vizuális háttere a kereszten függö Jézust ábrázoló klasszikus festmények sorozatából áll, ezek digitális manipulációi a jézusalakok eredeti háttérböl való kiragadását és animálását érintik (megremegnek a kereszten, nöi alakká változnak stb.). A legszebb vizuális ötlet: a Peer testrészeire fókuszáló kamerák képeiböl mozaikszerüen összeálló és kinagyított testtáj valós természeti panorámává tünik át; ezzel a meditatív nyugodtsággal zárul a performansz, miközben az élö akció a piéta pozíciójában ér véget. Juhász András koncepciója minden közhelyes eleme ellenére a jelentések újabb és újabb rétegeit képes feltárni, hiszen a Landscape a médiakultúrában élö ember anesztetizált állapotára való rákérdezésként a túl magasra kúszott ingerküszöb és receptív nyitottság közti távolságot mutatja fel. Ha az INRI felirat a keresztre feszítés okát hirdeti, akkor a TV-képernyö a média-áldozat jelentése értelmében kontrapozícionálja a közöny és megérintettség, involváltság lehetséges válaszait a másik ember önként vállalt kitettségére, amely ellentétet az interpretáció dialektikus viszonnyá alakít, vagyis a közönyt akár az utólagos reflexió útján is, de érzékelö állapottá teszi." Részlet Varga Anikó beszámolójából a XIII. Szegedi Alternatív Színházi Szemléröl. (Forrás)

"Valószínüleg akkor is felhúzott volna, ha nem az idegkimerültség határán vonszolom át magam az utolsó helyszínre. Akár érdekes is lehetett volna (és pillanatokra az is volt), ha nem azzal akar hatást elérni, hogy fizikai fájdalmat okozó hangerön kíséri a performanszt egy mindenféle hihetetlen eszközökböl kíméletlent zajt csapó brigád. Kínozni én is tudom magam, ez a fajta agresszív színház (?) nem világom, köszönöm szépen. Minden szempontból utolsó." Louise Cifer blogja (Forrás)