Don't EAT Group
Independent Laboratory
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2007 november 21.
Trafó
Kortárs Mûvészetek Háza
Budapest, Liliom u.
Temps d'Image Festival 2007

Landscape
Médiaáldozat
Video perfomansz

Work in progress 2006-2007


Landscape

„ A lélek sokkal régebbi, mint az emberi szellem. Azt, hogy a lélek, a dolgok szubjektív megélése mikor jött létre, nem tudjuk. … Az emberi szellem, amelyet a fogalmi gondolkodás, a szintaktikus nyelv és a tradicionális tudás ezáltal való örökölhetosége hozott létre, sokkal gyorsabban fejlodik, mint a lélek." Konrad Lorenz

A kísérlet középpontjában az ember áll. A test kitartása és ellenállása, az alapvetöen fizikai és szakrális áldozatiság – kontrasztban a szellemi, köznapi kultúra könnyed, súlytalan valóságával. Rezgések és jelentéktelen mozdulatok óriásira növesztése – párhuzamban a média világ hasonló mechanizmusával, mely jelentéktelen rezgésekre csap le, és belölük földrengést generál.
A Landscape egy kulturális, szakrális eszmerendszerhez kötödik, a reneszánszhoz, az ember-centrikus gondolkodás európai kezdetéhez. A színpadon egyházi attribútumok, jelképek média-transzformációi jelennek meg. A performansz kísérletet tesz annak megmutatására, hogyan szorítja ki az álvalóságot gyártó média és gazdasági hatalom az egyházi és kulturális eszmekör több ezer éves örök gondolatait



Koncepció: Juhász András

Szereplök: Budai Eniko, Diák István, Diák Attila, Salti András, Sáros Miklós, Juhász Márton, Juristovszky Tamara, Juhász András

Zene: Sörés Zsolt, Bátki Viktor, Franz Hautzinger

Díszlet/látvány: Diák István, Juhász András, Juhász Bandi

Kamera design/jelmez: Juristovszky Tamara

Videó: Juhász András, Péter Boldizsár

Urbaniser: Bernáthy Zsiga, Gábor Marci

Technika: Juhász Bandi, Till András

Videó technika: High Media Kft., MKX Kft., Urbaniser, Populart Studio


Koprodukciós partner: MU Színház, Trafó

 


" A Don’t Eat Group Landscape című darabja a keresztény kultúrkör egyik legismertebb motívumából, Jézus megfeszítéséből indul ki. Pontosan előrevetíti a keresztre feszítés asszociációit, majd okosan épít az áldozat és szenvedés jelenségeire. Azt a közhelyszerű kérdést próbálja újrafogalmazni – mely korábban súlyos társadalmi problémát fogalmazott meg, mára azonban posztmodern közhellyé avanzsált –, hogy milyen sors várhat a jelenkor média által irányított világában az egyes emberre, aki önkéntelenül is résztvevője és teremtője a show-nak.
Az alkotók válasza a kérdésre a fent említett elkerülhetetlen áldozati szerep. Megoldás nincs, a tanulság elmarad. A Don’t Eat Group performansza átemeli a keresztre feszítés motívumát a 21. századba egy korábban rögzített utcai és egy, a szemünk előtt történő akcióban. Ezek kezdettől párhuzamosan haladnak, az egyik egy Deák téri felvételről, a másik a Trafó színpadterét teljesen beborító filmszalag-tenger közepéről.
A televízió médiuma, mint a modern kor csendes elnyomója és fogva tartója, saját eszközei által jelenik meg a Landscape-ben. A tizenkilenc kamera, mikrofon és az egymás melletti öt kivetítő folyamatosan közvetít az előadásról és a fegyelmezett közönségről, amely, nem mellesleg, akaratlanul ennek a show-nak is részese lesz. Újfent bebizonyosodik: azé a hatalom, aki a tekintetet birtokolja. A néző egy szóval sem tiltakozik az előadás előtt kezdődő felvételek, valamint a belépés után arcába nyomott kamera és reflektor ellen, az ellen, hogy egyszercsak ő is megjelenik a kivetítőkön. A darab koncepcióját igazoljuk azzal, hogy semmit sem teszünk az intimszféránkba belépő hatalom ellen, amit ez esetben felesleges volna a művészet szentségével megindokolni. Potenciális áldozattá lépünk elő.
A darab központi figurája, az éppen aktuális áldozat egy látszólag véletlenül kiválasztott, ránézésre teljesen átlagos néző (Peer Krisztián), aki a korántsem kedves, fekete szkafanderes, néma erőknek engedelmeskedve először alsónadrágra vetkőzik, majd hagyja, hogy „keresztre feszítsék”. Megkapja a maga töviskoszorúját, melyen a tüskék helyén minikamerák veszik több irányból az őt bámuló közönséget (ez a kép a kivetítőkön látható). Természetesnek veszi, ami vele történik: a keresztet, a kamerákat, azt, hogy az erők folyamatosan több oldalról szurkálják és filmezik. Elfogadja, hogy belőle is áldozat lett. Kálváriája az élő zaj-zene és a háttérben felvillanó képek egyre fokozódó zaklatottságában is megmutatkozik. A trombita, a hegedű és az akusztikus zörejek tökéletesen kiegészítik az előadás vizuális síkját. Egy ponton az öt projektor öt másik keresztre feszítettet vetít a háttérben, akik mind középkori vagy reneszánsz képek krisztusi helyén tűnnek fel. Miközben ezek a keresztek megmaradnak, az eredeti festmények helyén médiaszemélyiségek, politikusok és hírműsor-szerkesztők arcképei jelennek meg. A jelen áldozata ezalatt végig maga elé beszél, de szavait a nagy zavarban a testére erősített mikrofon ellenére sem lehet kivenni – pedig a nézőben megvan a szándék, hogy meghallja őt. Kétségtelenül ez az előadás legerősebb tíz perce.
A Don’t Eat Group performansza erőteljes eszközeivel képes arra, hogy magával ragadja a nézőt, akit, bár mindent pontosan ért, mégsem engedi szabadon az akció. Kár, hogy ez a lendület az előadás utolsó harmadában jócskán alábbhagy. Amikor a keresztről való levétel után az áldozatot bekamerázzák – még ekkor sincs nyugodalma –, az előadás, főleg a korábbiakhoz képest, értelmetlenül elhúzódik, vontatottá válik. Ez a kontraszt közel sem éri el a kellő hatást. Katarzis nélküli előadás a Landscape, holott a tragédiának pont abból a kezdetben domináns érzésből kellene fakadnia, hogy akár közülünk, nézők közül is kikerülhet a soron következő áldozat. De az előadás végére már rég elfeledtük, mi is a veszély.
"Sors Vera Ki a következő? c. írása (Forrás)


"Egészen másfajta tájakon kalauzol a Don't Eat Group Juhász András koncepciója alapján készült sokkoló videoperformansza, a Landscape címü „médiaáldozat". Hiába mocorog bennem valamiféle ösztönös, berzenkedö tiltakozás szinte az egész elöadás idötartama alatt, a dolog számos eleme kétségkívül müködik és hat (így aztán az sem tünik fel, hogy közel háromnegyed óráig kuporgunk az U pavilon szönyegén).

Krisztus-történet itt és most, a 21. század értelmiség által látványosan elítélt, mégis mindannyiunk által (ki)használt médiumainak bevonásával. Van abban valami felemelö, ahogyan a budapesti Deák téri templom melletti villamosmegállóban imbolygó, több kamerával rögzített képsorokon egyszercsak feltünik egy keresztet cipelö ember sziluettje. A kereszt persze a színpadon is elökerül és felállíttatik: több kilométernyi, tekergözö videokazetta-szalag alól bányásszák elö a fekete egyenruhába bújtatott stábtagok.

A megfeszített, kopaszra borotvált Peer Krisztián fejére minikamerákból szött töviskoszorú kerül, képeik a feszület mögött félkör ívben elhelyezett vásznakra érkeznek, különös perspektívából láttatva a környezö világot. A halál pillanatának idöpontjára a dobhártyaszaggató elviselhetetlenségig fokozódó, Jávorka Ádám, Varga Zsolt és Sörés Zsolt által élöben prezentált zajzene lehengerlövé teszi az önmagában megdöbbentö képet.

A háttérre vetítve talán Giotto és más korabeli festök képeit alapul vevö, még élö Krisztus-testek. A középkori festett díszlet napjaink médiapoklának szigorúan kommercializált szimbólumaira cserélödik, kissé tán túl szájbarágós módon. A keresztröl való levétel után piéta-jelenet, a közénk fektetett, remegve lélegzö korpusz testtájain újra kamerákat rögzítenek. A vetített kép hegygerincek mögött lassan lebukó napra vált. A többi néma csend." Részlet Jászay Tamás Kísérlettevök c. írásából (Forrás)

"...Juhász András és a Don't EAT group Landscape-ével ugyanez a gondom, csak itt a rendkívül erös filmkép nyomja el az elöadás élö szereplöit. Egy ötszörösen meghajlított, fehér „szárnyasoltár"-vásznára vetítve látjuk a kereszttel közeledö csoportot a Deák-téri villamosmegálló betonárnyékaként. A Krisztus-alak koronájának tövisei apró kamerák, melyek ötféle szögböl veszik, s a megtört vásznon ötféle síkban közvetítik a képet a maga realitásában. A már szegedi térben elöttünk heverö hatalmas videoszalag-halomból aztán elöbukkan az élö Krisztus-alak is: a csukott szemü Peer Krisztián. A filmen látott kamera-korona a fején, de a vásznon már az élö képet látjuk, magunkról. Ahogy a film a színházat, az erös terv és gondolat valahogy úgy nyomja el az élményt, így a filmképet örzöm elsösorban.
Részlet Pap Gábor Vakuvillanások c. írásából
"
(Forrás)

"A Don't EAT Group média-áldozati performanszának hatása a következö nap szakmai beszélgetésében hosszabbítja meg önmagát, ahol a performerek / alkotók személyes kommentárjai írják tovább az élményt. A Landscape a közöny és kívülállás, szenvedés és empátia érzéseiröl való gondolkodást valósítja meg, amikor a krisztusi keresztre feszítés aktusát játssza újra egy hatalmas panoráma(mozgó)kép elött. A performansz elsö része vetítés, ennek során egy Budapesten megrendezett akció videódokumentációját láthatjuk: a csoport különbözö helyszínekre vonul ki egy kamerákkal felszerelt kereszttel, a filmrészletek a megfeszített perspektívájából láttatják a környezetet és az akció járókelökre gyakorolt hatását, amely az elhatárolódás, elutasítás, semlegesítés reakcióiban merül ki. Az élö akció a megfeszítés, majd a keresztröl való levétel stációit járja be: Peer Krisztián borotvált fejére kamerakoszorú kerül, az INRI felirat helyére egy képernyö, ami az MTV1 élö adásának néma képfolyamát közvetíti. Az akció vizuális háttere a kereszten függö Jézust ábrázoló klasszikus festmények sorozatából áll, ezek digitális manipulációi a jézusalakok eredeti háttérböl való kiragadását és animálását érintik (megremegnek a kereszten, nöi alakká változnak stb.). A legszebb vizuális ötlet: a Peer testrészeire fókuszáló kamerák képeiböl mozaikszerüen összeálló és kinagyított testtáj valós természeti panorámává tünik át; ezzel a meditatív nyugodtsággal zárul a performansz, miközben az élö akció a piéta pozíciójában ér véget. Juhász András koncepciója minden közhelyes eleme ellenére a jelentések újabb és újabb rétegeit képes feltárni, hiszen a Landscape a médiakultúrában élö ember anesztetizált állapotára való rákérdezésként a túl magasra kúszott ingerküszöb és receptív nyitottság közti távolságot mutatja fel. Ha az INRI felirat a keresztre feszítés okát hirdeti, akkor a TV-képernyö a média-áldozat jelentése értelmében kontrapozícionálja a közöny és megérintettség, involváltság lehetséges válaszait a másik ember önként vállalt kitettségére, amely ellentétet az interpretáció dialektikus viszonnyá alakít, vagyis a közönyt akár az utólagos reflexió útján is, de érzékelö állapottá teszi." Részlet Varga Anikó beszámolójából a XIII. Szegedi Alternatív Színházi Szemléröl. (Forrás)

"...Vannak darabok, ahol a dramaturgia elbírja a fotózás fizikai tényét, sot, esetenként többletjelentést adhat, vagy meglévoket erosíthet. Ilyen volt a SZASZSZ-on a Don’t EAT Group és Juhász András performansza (Landscape – Médiaáldozat), ahol a keresztre feszítés - európai kultúránk meghatározó ikonikus - látványa média általi prostituálásának játékosan komoly élményét adták a rendezéstol függetlenül kattogó fotóapparátok." Részlet Török Ákos Pillanatképek mögül c. írásából (Forrás)

"Valószínüleg akkor is felhúzott volna, ha nem az idegkimerültség határán vonszolom át magam az utolsó helyszínre. Akár érdekes is lehetett volna (és pillanatokra az is volt), ha nem azzal akar hatást elérni, hogy fizikai fájdalmat okozó hangerön kíséri a performanszt egy mindenféle hihetetlen eszközökböl kíméletlent zajt csapó brigád. Kínozni én is tudom magam, ez a fajta agresszív színház (?) nem világom, köszönöm szépen. Minden szempontból utolsó." Louise Cifer blogja (Forrás)